Való Világ - Török újságban pózol Sehi

A török FHM magazinban pózol VV Sehi (22). A ValóVilág egykori szőkesége nem is olyan régen még álmodni sem mert arról, hogy ilyen gyorsan beindul a karrierje, a VV 5 rajtja után egy évvel pedig már külföldi magazinok kérik fel fotózásra. Ráadásul nem csupán formás idomai, hanem a zenében elért sikerei miatt is. VV Sehi még a nyár folyamán tartott egy hatalmas bulit a törököknél, ahol a szervezők azonnal felfigyeltek rá, és felkérték a helyi FHM-ben egy fotózásra, amire az egykori villalakó örömmel igent mondott.
Nagyon örültem, amikor megkerestek, először fel sem fogtam, hogy valójában miről van szó. Aztán pár héttel ezelőtt sor került a fotózásra. Nagyon profi és kedves csapattal dolgozhattam együtt. A képek mellé készítettek velem egy interjút is, amelynek a lényege természetesen a zenélésről szólt. A nevem is nagyon tetszett nekik, külön örültek, hogy könnyedén ki tudják mondani azt, hogy Seherezádé – mondta nevetve Sehi, aki nagyon elégedett a képekkel.