Való Világ - Újra benépesült a ValóVilág5 villája

Egy ideje már bezárta kapuit a VV5 villája, ám az egykori játékosok közül most voltak, akik ismét visszatértek. VV Attila, VV Kinga és Péter tíz szerencsés rajongóval ülhette körül ismét a luxusbörtön asztalát.
Negyed éve már, hogy a Valóvilág 5 utolsó és győztes lakója VV Attila elhagyta a villát. Akkori ígéretét, mely szerint még visszatér most be is váltotta.
A közösségi oldalán szervezte meg a visszatéréséhez az a kis csapatot, akik elkísérték őt és barátait a villába. Tíz VV Attila drukker kapott lehetőséget ugyanis, hogy velük tartsanak a múltidézésben.
Az egykori játékosok a baráti beszélgetésen túl játékokkal várták a villa falai közé érkezőket. A játékötletekről és azok kivitelezéséről Péter, míg az ételekről Kinga gondoskodott.