Való Világ 6 - Újabb verekedés a Való Világ Villában
A szombat esti Belevaló Világ kedélyesen zajlott, a betelefonálók nagy
része elmondta, hogy Charlotte-ot várja vissza a villába, többségük nem
annyira szimpátiából, mint inkább a Dorkával szembeni ellenszenv miatt.
Eljött viszont az a pillanat, amit Csobot Adél valószínűleg rémálmában sem képzelt volna el: egy női betelefonáló élő adásban hozta őt különösen kellemetlen helyzetbe. A nő szerint ugyanis az online adásban Iza egy pofont adott Aureliónak, az erőszak pedig a szabályok alapján kizárással jár, így felháborodásának adott hangot, hogy Simont ugyan kizárták
egy pólótépés miatt, az említett pofon viszont nem került be még az
összefoglalóba sem. Szegény Adél arcán megfagyott a mosoly, részben
valószínűleg azért, mert fogalma sem volt, valóban csattanhatott-e el
pofon, másrészt pedig nem volt könnyű helyzetben, hogyan válaszolhatná
meg ezt a reklamálást. Végül inkább elterelte a témát, mi pedig a műsor után körülnéztünk netes
fórumokon, vajon mit tudhatnak erről a pofonról a műsort elszántan
követő internetezők. Ott találtuk meg a lenti felvételt, melyen Iza és
Ádám viccből birkózik, Aurelio pedig
a birkózás közben megpróbálja vetkőztetni a lányt. Egy pofon valóban
elcsattant Izától utána, de a játék hevében, és senki nem vette
komolyan.