Hatalmas vihart kavart a Bors cikke,
amelyben arról számoltunk be, hogy VV Aureliót egy barátja hagyta
helyben, amiért ráhajtott a nőjére. Időközben megkeresett minket az ügy
egyik érintettje, hogy tiszta vizet önthessen a pohárba.
A férfi csak annyit kért, a tisztán látásért cserébe kíméljük meg
attól, hogy nyilvánosságra hozzuk a nevét. Azért nem olyan súlyos a
helyzet, amennyire elsőre tűnt. Ugyanis hamar kiderült, a kislány
egyszerre több vasat tartott a tűzben. Azaz joggal hihette Aurelio és
mások is, hogy ők a szerencsés kiválasztottak. Sőt, a lánynak, aki
egyébként Pesten él és tanul, a fővárosban is „volt barátja” ugyanabban
az időben. A jelek szerint sokakkal kacérkodott, és hasonló
módszerekkel, szavakkal tartotta fenn a fiúk érdeklődését. Ő az igazi
ludas, nem Aurelio, mondta a neve elhallgatását kérő forrás. A lányt cikkünk után is próbáltuk szóra bírni, hogy megtudjuk,
eldöntötte-e már, ki lesz a kiválasztottja, és milyen emlékeket őriz
Aurelióról, Fruzsina azonban eddig még nem válaszolt.