VV Teo és Zsófi csapott
össze a ValóVilág 6 hetedik Párbaján. A bevállalós csaj nagy
különbséggel maradt alul, a nézők ugyanis a rózsaszín lányt juttatták
vissza a villába.
Nagyon örülök, hogy eljutottam
idáig és hogy már a top5-be is juthatok? Olyan nagy szó ez és nagyon
szeretném - kezdte izgatottan VV Zsófi az első Párbaján, majd később azt
ígérte: ha ő jut tovább ugyanolyan lesz a villában, mint eddig. A rózsaszín lány kortes beszédét Viki, míg Teoét Aurelio mondta el. Majd mindkét lány feszülten várta az eredményhirdetést. Nem hiszem el, hogy nyertem! - mondta Zsófi, akit 75,41 százalékkal
szavazott vissza a közönség a villába. A lány sírva üvöltözött a
stúdióban és miután megölelgette a barátait, elindult a villalakókhoz.
Krisztián
és Iza Zsófit, Aurelio Teót, Viki pedig szintén Zsófit várta vissza,
így a többség örült a lány visszatérésének, ám a százalék különbség
láthatóan sokkolta a játékosokat is.
- Ezen a különbségen nagyon
meglepődtem, erre nem számítottam. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült
visszajutnom, úgy gondolom, hogy megpróbáltam saját magam adni. Ha ez a
kinti embereknek nem volt szimpatikus, akkor sajnálom, de nem akartam
megváltozni azért, hogy szerethetőbb legyek - mondta Teo az
eredményhirdetés után.