Egy hónapon át aranyéletet élt VV Laci miután kijött a villából! A
sármos negyvenesnek sosem kellett hosszú heteken át pedáloznia egy
nőnél, ha meg akarta szerezni a kiszemeltjét. Ám az örökifjúként
becézett Laci saját bevallása szerint maga is meglepődött, mennyire
tapadtak rá a csajok, nem sokkal azután, hogy kiszabadult a
luxusbörtönből, ő pedig kihasználta népszerűségét. Február 2-án jöttem ki a villából, onnantól kezdve naponta több mint
kétszáz levelet kaptam Facebookon ismeretlen lányoktól, akik meg akartak
személyesen is ismerni. Közülük azért kénytelen voltam válogatni, mert a
közösségi portálon akadt sok valótlan személy, hamis profillal, de elég
könnyű volt így ismerkedni – vallotta be a Blikknek Laki László, akinek
főleg a húszas éveiben járó hölgyek írtak. Akkor lepődtem meg
csak igazán, amikor pár nappal később lementem a szülővárosomba,
Szombathelyre, és ott elmentünk a barátaimmal iszogatni, szórakozni.
Álltam a pultnál, valaki elszólta magát, „hogy jé, az a VV Laci", és a
lányok onnantól kezdve egymás után jöttek oda hozzám. Körbeálltak,
fotózkodtak, a képek pedig pillanatokon belül felkerültek a világhálóra, nevetett az egykori valóvilágos, aki őszintén bevallotta, szám szerint
huszonhét lányt haza is vitt.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem
esett jól az érdeklődésük. Mindannyian ismerkedni akartak, és valljuk
be, a mai világban nem nehéz a lányokat táncba vinni. A villában töltött
rabság után kifejezetten jólesett. A csajozás olyan, mint a sport. Ha
nem űzöd rendszeresen, kiesel a gyakorlatból, de hamar vissza lehet
rázódni, mosolygott Laci, aki elárulta, mostanra már véget ért a „VV
Laci-őrület" a nőknél. Lecsengett a dolog, és leépítettem őket, mert pár hete járok valakivel,
aki nem a rajongóm, még télen ismertem meg, amikor kijöttem a villából.
Nagyon megtetszett benne, hogy ő egyáltalán nem vevő erre a valóvilágos
énemre, árulta el a Blikknek a sportember.