Való Világ 6 - Aurelio hűséges típus lett??

Csak a szája volt nagy: mióta kijött a villából csupán két lánnyal volt kapcsolata, ebből is az egyik a barátnője, Zsófi. A bajai VV-nyertes egy hónappal győzelme után a Blikknek elárulta, hűséges új párjához, VV Zsófihoz. -Már három hete, hogy együtt vagyunk, én pedig nagyon hűséges vagyok. Nem mondom, hogy egy-egy haknin ne lenne lehetőség a csajozásra, de eszembe sem jut, és ezen én magam vagyok a legjobban meglepődve. Mondjanak az emberek puhánynak, nem bánom. Én sem így terveztem, de örülök, hogy így alakult - mondta az érdekből barátkozó Aurelio, aki azt is elárulta, nem feküdne le bárkivel, hiszen fél a betegségektől. A csókolózás már más téma, tulajdonképpen amerre jártam, ott lekapott egy lány. Szegeden például kettő is egyszerre, de az ágyig csak kettővel jutottam. Az egyik miatt ráadásul még kaptam is egy fülest a barátomtól, utána pedig már jött Zsófi.