Való Világ 6 - Bevállalós vagy a szexben? A Való Világban ez már kevés

Ami korábban érdekes, megbotránkoztató vagy újszerű volt egy valóságshow-ban, az ma már nem elég a VV6-ban egy elsőkörös bennmaradáshoz sem. Korábban sem mindig a mimózákat, visszafogottabb, unalmasabb karaktereket tették ki a nézők elsőre, de most egy leszbikus jeleneteket is felvállaló, viszonylag aktív lányt szavaztak ki. A Való Világ 6 egy mesterségesen felgyorsított verziója az RTL-es realityformátumnak: míg korábban három beköltöző után lassan mentek be az újak, két-három naponta egy, most egyből hat szereplő foglalta el a díszletházat, és naponta ment be utánuk új rivális, míg tele lett a villa röpke egy hét alatt. Ez a felfokozott tempó, amiről a műsor kreatív producere az Origónak is beszélt, az akciókon is látszik, már az első napokban volt őrjöngő ordibálás, félrészeg csókjelenet és simogatás lányok közt, orális szex és hagyományos, misszionárius pózban, utóbbiak legalább takaró alatt. A nézők ingerküszöbe viszont érezhetően kitolódott, ma már messze nem elég az, ami elég volt 2002–2003-ban, a hazai realityk fénykorában.
Az első kieső egy Alexa nevű lány lett, akit az RTL a kezdő, stabil, hatos alapcsapatban eresztett be a villába, nyilvánvalóan azért, mert sokat várt tőle. Ő megtette, amit szerinte kellett, részt vett egy-két részeg tivornyában, egy biszex lánnyal kacérkodott, de ezzel sem tudta elég érdekessé tenni magát a kevésbé konzervatív, mobilapplikáción keresztül szavazó fiatalok körében sem, legalábbis nála előkelőbb helyen végzett az összes lakótársa.
Az RTL lépése azonban nem támadható, mert saját formátumát úgy alakítja, ahogy gondolja, miközben a nézettségmaximalizálás végett bármikor beküldhet egy vagy két új embert (és várhatóan ezt ma este meg is teszi).
Korábbi villámgyors kiesők
Volt, hogy észrevétlen karakter hullott el az elején, de olyan is, hogy balhés, sokat szereplő, a produkció szempontjából hálás figura esett ki (utóbbiakkal könnyebb műsort csinálni, így a szerkesztők nem azokat szeretik, akikkel a nézők azonosulnak, akikkel a tévézők rokonszenveznek). Az első szériában egy Niki nevű, teljesen hétköznapi lány pottyant ki elsőként, róla csak annyi emlékünk van, hogy fétisbulival fogadták, amikor utolsó előttiként beköltözött (láthatóan az akkori producer, Árpa Attila is szerette provokálni a szemérmesebb tévézőket). A másodikban szintén lány volt az első elhulló, egy rossz természetű, sokat perlekedő, Csöpke nevű játékost hagyott el a reality egy párbaj során.
A harmadik szezonban egy Segal nevű, fenyegető külsejű férfi lett az első kiválasztott, az, akivel a többiek nem akartak együtt élni: remek kombinációs készséggel Milót és Katkát hívta ki párbajra, pont azokat, akik 150 nap után eljutottak a fináléig. (Segal elsőre kiesett, majd a televíziós luxusbörtönből egy valódiba vonult, kábítószer-kereskedelemben találták bűnösnek.) A negyedik volt az emlékezetes Alekosz-féle széria, ekkor a nem sokat mutató Leonidasz hasalt el elsőre, nagyon simán nyomta le őt a később bulvárhősnő, a vállalhatatlan akciói miatt a lapokban is sokat szerepelt Éva. Az ötödik évad 2011 szeptemberében behozott egy újítást, itt fordult elő első alkalommal, hogy az RTL a kiválasztás, kihívás, párbaj menetrend felrúgásával még a játék eleje felé eltávolított két olyan szereplőt, aki kevés szimpátiavoksot kapott, és a csatorna számára is fölöslegesnek tűnt. Akkor az RTL kitette a villából a valóban nem túl izgalmas karakternek tűnő szűz fiút, Bandit, a korosabb Melindát, és behozta helyükre a fiatal, arab Shadit és a molett ügyvédnőt, Esztert, hátha felkavarják a benti viszonyokat. Ilyesmi történik most is: Alexa villámgyors kirúgásával az RTL jelzi a produkcióban részt vevők számára, hogy senki nincs biztonságban, taktikázni kell, szövetségeket érdemes létrehozni, azaz játszani kell a játékot. Az egy vagy két új beköltöző pedig biztos megkavarja majd az erőviszonyokat, párkapcsolatokat, függetlenül attól, hogy van-e pornós vagy prostimúlt, ami nélkül nemigen ment le újabb kori VV-széria.