Való Világ 6 - ValóVilág: Simon lefeküdt Charlotte-tal

Kilenc nap. Mindössze ennyit kellett várni a ValóVilág hatodik szériájának első szexjelenetére. Charlotte, aki bevallása szerint már 500 férfit fogyasztott el, most Simon  karjaiban kötött ki, igaz, a villa csodabogara mindent megtett azért, hogy elcsábítsa. Még a haját is levágatta Vikivel, csak hogy csinosabb legyen, ami, úgy tűnik, igencsak nagy hatással volt Charlotte-re, a lány ugyanis, amint meglátta lovagja új frizuráját, azonnal berántotta maga mellé az ágyba, ahol rögvest egymásnak estek. És legalább egy óra hosszat ki sem mozdultak a takaró alól. Szerelmes vagyok! Én sem hiszem el, hogy ez ilyen gyorsan megtörtént, de én ilyet még soha életemben nem éreztem. Olyan, mintha megtaláltam volna életem párját. Találtam egy lányt, aki végre megbecsül engem! – mondta fülig érő szájjal Simon, akinek komoly szándékai vannak Charlotte-tal. – Szerelmeskedtünk tegnap este, ami valami hihetetlenül jó volt. Persze van még mit kitapasztalni, de az a cél, hogy megtanuljam, hogyan lehet őt csúcsra juttatni. Orgazmus a legfelsőbb szinteken! – magyarázta a fiú.