Való Világ 6 - Fájdalmas sérüléssel búcsúzik a játéktól VV Aurelio

VV Aurelio fájdalmas sérülést szenvedett, így fog búcsúzni majd a Való Világtól.
A Való Világ játékosai a héten Vacsoracsata keretén belül mérik össze főzőtudományukat. Mivel a legtöbben főzni nemigen tudnak, ezért a hangsúlyt az ételek helyett egyre inkább a meglepetésként szolgáló, vacsora utáni programok teszik ki. Vikit kifejezetten ez mentette meg a csúfos bukástól, ugyanis miután pirítóssal, zacskós salátával és instant pudinggal hagyta éhen az asztalnál ülőket, azután gyorsan szépített a vacsora utáni programmal: majálist szervezett a többieknek. Ahogy az egy rendes majálison lenni szokott, itt is volt horgászat, darts, csocsó, lufik, de még pingpong is, ez utóbbi lett Aurelio veszte. Forgót játszott a srác a többiekkel, amikor egy rosszul kiszámított vetődéssel el is intézte a lábát. Az esés közben kificamította a bokáját, így már a kiválasztást is rögzítősínben, csúnyán bicegve bonyolította le. Egy ilyen sérülés nemcsak erős fájdalmakkal jár, de a gyógyulás is hetekig tart, vagyis az már egészen biztos, hogy a mindössze másfél hétig tartó versenyt még akkor is sérülten fogja Aurelio befejezni, ha végül megnyeri azt. Kérdés persze, hogy eljut-e a dobogóig, ez pedig elsősorban azon múlik, hogy a vasárnapi párbajról ő tér majd vissza győztesen, vagy esetleg a kihívott Krisztián, aki sokáig a nézők kedvence volt, mostanra viszont megosztja a véleményeket.