Való Világ 5 - Alekosz ex feleség jelöltjei összecsapnak

Egyesek szerint óriási összecsapásra, sőt botrányra is lehet számítani a ValóVilág 5 beszavazóshow-ján, ahol Alekosz exei csapnak majd össze. Az már nem titok, hogy a ValóVilág következő szériájában legalább egy ismert arc is feltűnik majd, ugyanis az egyik kategóriában Alekosz egykori női csapnak össze. Úgy tudjuk, hogy a szöszi Andrea, Veronika, illetve az okostojás korábbi nagy szerelme, Tünde is esélyes arra, hogy bekerüljön az RTL Klub népszerű valóságshow-jába. De vajon hogyan viselkedik majd a három lány, amikor összeeresztik őket?Vajon Alekoszt szidják majd együtt, vagy inkább egymásnak esnek az exek? Vélhetően a szerkesztők inkább az utóbbi variációnak örülnének, ugyanis az generálna nagyobb nézettséget. Ismerve Andrea illetve Veronika vérmérsékletét, egyáltalán nem kizárt, hogy botrány kerekedik az élő adásban.