ValóVilág 5 - Két, egymást igencsak utáló, Seherezádé és Kinga küzdött a bennmaradásért

Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradásért a Való Világ-ban. A kihívott fél, Kinga rengeteg hisztériával és gyakori káromkodással vétette magát észre korábban, ellenfele pedig tudott uralkodni érzelmein, de a párbajon utóbbi is felhúzta magát párszor. Seherezádé a voksok kétharmadával nyert, valószínűleg ott lesz a hármas fináléban.
Két hét van már csak hátra az RTL Klub valóságshow-jából, 2011 szeptembere óta vannak bezárva a játékosok, így a célegyenesben kiesni, végzeteset botlani nem lehet túl szívderítő. "A félelem igencsak bennem van" - kezdte a műsort a kihívó fél, Seherezádé. "Ennek a párbajnak létre kellett jönnie" - tette hozzá Kinga. Valaki időközben a voksok 64 százalékával elhúzott.
Nem tagadják, hogy már az elejétől kezdve volt ellenszenv kettejük között, a helyzet később pedig csak romlott. Kinga szerint ellenfele nem mondja el véleményét, állandóan a hajával van elfoglalva, Seherezádé pedig a Gergő-sztori miatt sebzett, és nem érti, hogyan lehet valaki ennyire rivalizáló típus.
Búcsúzik Seherezádé, aki a könnyes szemű Verától köszön el: ölelkezés, érzelgős pillanatok jönnek, biztos akad egy-két szentimentálisabb tévéző, aki elmorzsol egy könnycseppet. Két megtermett, fekete ember kíséri be a stúdióba, ő sem tévedt el a tíz méteren.
A kihívó már a stúdióban, mint mondta, kénytelen volt fölényes és arrogáns stílusban reagálni az elmúlt napok eseményeire. Sérti a fülét a "nulla tisztelet", amit riválisa mutat mások felé. Lilu eddig tizenhetet lépett előre, tizenhatot hátra.
A műsorvezető által "bájosan intrikusnak" aposztrofált Kinga is a stúdióban, a "victory" V-betűjét mutogatja bőszen a nézők felé, és úgy vigyorog, mint akinek egy hermelin mászott be a blúzába. A nagy nevetgélésnek hamar vége, egymás szavába vágva utálkoznak, a közönség meg udvariasan tapsol.
Az okos Kinga úgy látta korábban, hogy valaki vagy nagyon elhúz, vagy nagyon szoros lesz az eredmény. 66 százalékon áll a nyertes a párbaj felénél, persze nevet, fotót nem mutat az RTL Klub.
"Nem volt köztük semmi tettlegesség... testiség" - magyarázza Sehere a Gergő-ügyről. Kinga egy pillanat alatt felhúza magát, pörgő nyelvvel, dinamikusan kiabál, mint egy nápolyi kofa. Vera értelmi képességeiről, szemek csillogásáról van szó, néha visszaköszön a rossz emlékű Mónika-show.A nívós perpatvar folytatódik, a több héttel ezelőtt kiesett Gergő szelleme lengi be a stúdiót. A kopasz legénnyel Seherezádé kavart sokat a jéték elején, Kinga csak szeretett volna, és ezt erősen nehezményezi a kihívó. Lilu nem szeretné, ha kitépett, festett szőke hajszálakkal lenne tele a terem, ezért kisfilmekkel csillapítja a felborzolt idegrendszerű lányokat.
A műsorvezető bejelenti, hogy megnézzük Kinga konfliktusait. "Húha" - kommentálja a célszemély, és ugyanezt mondhatja a tévéző is, mert volt neki pár tucatnyi ordibálós, tombolós botránya. Kétségkívül hálás realityszereplő, impulzív ösztönlény, az ilyet szeretik a szerkesztők, ad anyagot az összefoglalókba.
"Hisztériázol, mint egy agybeteg!" - ordibálja Sehere, Kinga közben arról papol, hogy ellenfele csak körme lakkozásában jeleskedik. Ha egy idegen civilizáció csak ezt az egy percet látná az emberi kultúrából, akkor már küdené is az intergalaktikus flottát a Föld azonnali megsemmisítésére. A feszült helyzeten a védőbeszédek sem sokat enyhítenek. Valaki 66 százalékon áll, szerintünk egy szőke lány lesz a nyertes.
Soha nem jött ennyire jól egy reklámszünet. A pihentető szpotok után kiderült, hogy a három férfiember Kingát várja vissza. Ő fintorgós, hisztérikus, de őszinte lányként beszél magáról, úgy véli, jól járnának vele a tévézők.
A nézők erről nincsenek meggyőződve, mert 66 százalékkal Seherezádé nyert, jó eséllyel ott lesz a hármas fináléban, két hét múlva. A visszatérő szőke láttán a fiúk megdöbbentek, Vera vígan ünnepelt. Kinga szemfestéke kegyetlenül elkenődött a sírás következtében, bal szeme alatt fekete csík látható - Lilu igazán segíthetett volna rajta, de helyette csak sportszerűségét emeli ki.
Kinga egy wellnesz-szállóban pihentetheti idegeit, ha már a lakást, kocsit, 12 milliót nem ő viszi el. Lilu még lép előre nyolcat, vissza kilencet, és hopp, vége is. A VV5-nek még még hete van, őszig (vagy télig) biztosan kiürül a villa.