Alekoszt kinyírja az RTL

Nagy Alekosz
Már augusztus végén elindítja a csatorna a valóságshow legújabb sorozatát, ami azt jelenti, hogy őszre a VV 4 sztárjait „elfelejtik”. Bár Alekosz egyelőre optimista, a görögnek ez havi több százezres veszteséget jelenthet.
SÜLLYESZTŐ Minden eddiginél többen jelentkeztek a ValóVilág 5 válogatására, közel negyvenezren szeretnének reflektorfénybe kerülni a valóságshow által. Úgy tűnik, sokan megirigyelték Alekoszék sikerét és a „börtönélet” utáni csillogást. Abba viszont már kevesebben gondoltak bele, hogy pünkösdi királyság az övék, és éppen az új széria játékosai törölhetik le őket hazánk celebtérképéről. Az első három Való- Világ szereplői úgy látják, rosszul járnak a legutóbbi valósághősök a hirtelen jött utánpótlás miatt.
– A VV3 miatt mi borzasztó szerencsések voltunk, mert hét évet kaptunk a játék után. Ennek is köszönhető, hogy még két éve is jött olyan felkérés, amin meglepődtem. Alekoszéknak viszont nehezebb dolguk lesz, mert három hónap után jönnek az újak, de az RTL Klubot is megértem, addig kell ütni a vasat, amíg meleg – árulta el Szögeczki Ágica, akinek szavaihoz csatlakozott az egykori VV Elvis is.
A tetoválóművészből a Csibészek zenekar frontemberévé váló Elvis ugyan kevesebb időt kapott a befutásra, azonban még így is jutott neki több mint fél év a kiteljesedésre.
– Ha van elég időd, akkor be tudod bizonyítani, hogy több vagy, mint egy valóságshow-szereplő, és akár még meg is szedheted magad. A mostaniaknak viszont kevés esélyük van a fennmaradásra – osztotta meg véleményét lapunkkal a VV 2-ből megismert srác.
Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója lapunk kérdésére elmondta: nemzetközileg bevett szokás, hogy egymás után indulnak a sikeres valóságshow- k.
– Az összes szempontot mérlegeltük, és úgy döntöttünk, hogy már az évad elején elkezdjük a VV 5-öt. Ha ugyanolyan erős lesz az új széria, mint az előző, már elégedettek leszünk, nem hiszem, hogy ennél nagyobb nézettséget tudunk produkálni – nyilatkozta az RTL Klub programigazgatója, aki elmondta, hogy a jövőben már nem szervezik Alekosz, Olivér, Éva és a többiek felkéréseit.
– Nekünk nincs ilyen jellegű kötelezettségünk feléjük. Aki kijött a villából, ha ügyes, kamatoztathatja, hogy hónapokig képernyőn volt, nekünk viszont most már az új műsorra kell figyelnünk – tette hozzá Kolosi Péter. A VV 5 Alekosznak okozhatja a legnagyobb veszteséget. A görög, aki megnyerte a negyedik szériát, jelenleg folyamatosan haknizik az országban, heti több százezret keres fellépéseivel. A trónkövetelők azonban letaszíthatják a közönséglisták éléről. Az érdi amorózó úgy véli, a szeretet a legfontosabb, amit a rajongóitól kap, és az soha nem szűnik meg.
– Számomra az a fontos, hogy az emberek szeretete megmaradjon irántam. Azt gondolom, fél évig láttak, nem szükséges, hogy továbbra is képernyőn legyek, már tudják, milyen vagyok – magyarázta magabiztosan Alekosz.