Való Világ 5 - Csaba Veronikát viszi párbajra

A Való Világ 5 bokszgála után Attila közbenjárására Csaba ismét megkapta a zöld kendőt. Ma lehetősége volt egy személynek vissza vágnia és kivinni az ötödik VV5 párbajra.
Csaba szerint igen nehéz lett a dolga, mert 4 védett is van most, akit nem tud párbajra hívni. Csaba szerint azok akik kihívhatóak kicsit feszélyezettebbek a villában. Csaba is elmondta, hogy Vera az akinek legkevésbé örültek, hogy védettséget szerzett. Ugyanakkor ha Vera nem lett volna védett, talán akkor is Ő kapta volna a zöld kendőt.
Attilát leszámítva mindenkivel jó kapcsolata van, de a többiek is riválist látnak benne és ezért amint tudják rá teszik a jelet. A kiválasztáskor meg is kapta a jelet Gergő, Attila, Seherezádé, Vera és Eszter rakta rá a jelet. Csaba Seherezádé és Gergő jelén csodálkozott, a többiekére számított. Vera azért rakta rá a jelet, hogy Csaba tudjon választani az ötödik párbajhoz ellenfelet.
Csaba 2 hónapja volt párbajozni és azóta 4 emberrel kevesebben lettek. Három ember közül akart választani. Péter, Veronika és Eszter volt az aki szóba jöhetett párbajellenfélnek. Csabának nem tetszik, hogy 1-2 ember irányítja a teljes villalétet. Ezt igyekszik megváltoztatni de úgy, hogy nem a bástyát, hanem annak sebezhető pontját támadja….utalt Péterre és Attilára Csaba. Taktikai okokból Veronika kapta a zöld kendőt, így Veronika-Csaba páros lesz az ötödik Való Világ 5 párbaj főszereplője.