Való Világ 5 - Fecó menyasszonya Angéla járt a villában

A villalakók még nyalogatják a boksz gálán beszerzett sebeiket, ám közben az élet zajlik tovább a villában. A kiválasztáson Attila villám akciójának következtében öt jel került Csabára, ami nagy fejtörést jelent most számára. Fecó párjának érkezése is alaposan felkavarta az érzéseket a villában.
A villalakók egy telefonon képzeletbeli üzenetrögzítőre mondhattak üzenetet szeretteiknek. Seherezádé édesanyjának és barátnőinek üzent, Gergő húgával beszélt. Még Attilát is magával ragadták az érzések, aki elmondta, hogy a karácsonyokat egyedül szokta tölteni. Kinga a nagymamájának üzent, elmondása szerint, hogy “örüljön a kis öreg”. Beszédében még Attilát is védelmébe vette. Fecó nem is volt kérdés, hogy kinek üzen. Természetesen Angélához záporoztak szavai, majd a könnyei is. Csaba a büntetése miatt továbbra sem léphetett ilyen módon sem szeretteivel.
Fecó kedvese Angéla érkezett a villába. Hogy a meglepetés teljes legyen, Fecót ez időre orvosi vizsgálat indokával távolították el a villából. Angéla elmondta, hogy a villa falai között kerül majd sor az esküvőre.
Az nyilvánvaló, hogy Peti és Attila nem örült a hírnek, de Eszter is kifejtette ellenérzéseit a dologgal kapcsolatban. Veronika mosolya sem volt őszinte, sőt kifejezetten rosszindulatúan vélekedett az esküvőről. Kinga az elmúlt idők ellenségeskedései ellenére kimondottan örült a készülődő eseménynek. Bár Csaba örült villabarátja nagy eseményének, felmerült benne, hogy az esküvő után, akár haza is mehet, így az ő kihívása is megoldott lenne.
Holnap kihívás. A lakók lehetőséget kaptak, hogy elváltoztatott hangon, arc nélkül tippeket adjanak Csabának a kihíváshoz. Az ezt követő beszélgetések kapcsán Vera ismét nagy vitát generált, melynek tárgya nem más volt, mint a Vera és Fecó kapcsolata. A vita odáig fajult, hogy gyakorlatilag Verát kilakoltatták a hálószobából. Ekkor elszabadult a pokol és Vera is dobálni kezdte Péter holmijait.