Való Világ 5 - VV Vera szenvedélyesen hódít a villában

Már csak egy hely kiadó a villában. Utolsóként egy helyes pasi költözik a villába. Az utolsó lakó érkezéséig azonban még sok izgalmas dolog történt. A Való Világ 5 villája hamarosan megtelik.
Tegnap a lányok reggele jól indult.  A fiúk kényeztető napot tartottak a lányoknak, ám Attilának nem kedvezett a szerencse hiszen utolsóként választott, így Annamarit kellett kényeztetnie. Már a gondolattól is rosszul lett. Attila sérelmezte is a többiek irányába, hogy nem mentették őt ki ebből a helyzetből.
A lányok újabb csínytevést eszeltek ki. Dya és Melinda fogadtak az új lakó nemében. Melinda vesztett, így szerelmet kellett vallania a mit sem sejtő Fecónak. De Fecót sem ejtették ám a fejére. A brazil sorozatok nagy rajongója már a szemébe nézve sejtette, hogy valami nem stimmel. Melinda végül leleplezte magát ami szemmel láthatóan megkönnyebbülést jelentett Fecónak. Attila azonban úgy érezte, hogy az eset megsimogatta Fecó lelkét.
Az új villalakó beköltözése szokás szerint felkorbácsolta az egyébként sem álló vizeket. Leginkább Vera azon kijelentése keltett felháborodást, hogy közölte, hogy szívének a kulcsa egyik fiúnál van elrejtve. A lányok aggodalma elhatalmasodott a kijelentés végett. A lányok megérzése szerint Gergő a kulcs büszke tulajdonosa, ám Cristofel valami oknál fogva magára gondolt. Vera érkezése a fiúkból elismerést váltott ki. A lányok nagyon féltékenyek lettek és maguknak is kikövetelték Vera véleményét. A szimpátia szavazáson Vera nyolc pontot ért el.