Veronika meghívott néhány ValóVilág -os szereplőt is a szülinapi bulijára

Csütörtökön este egy budaörsi szvinger klubban tartott születésnapi bulit a Szerelem a legfelsőbb szinteken győztese, Veronika. Meghívott néhány valóvilágos szereplőt, és Alekosz feleségkereső műsorából is előkerült egy-két nő, többek között az egykori escortlány, Barbara. Az estére Veronika ígért sztriptízes lányt, VV Béci fellépést, medencét, szaunát, rengeteg kaját és piát, sőt tőlünk is azt kérte, hogy vigyünk fürdőruhát. Nagyon begyulladtunk, aztán persze teljesen szokványos csevegős buli volt, leszámítva persze Szandika tárogatós rúdtáncát."Jó a hangulat, de Verácska egy kicsit háttérbe szorult" – mondta az este legszőkébb nem-celeb vendége, Melinda, "Bevallom őszintén, hogy reggelig akartam maradni, de elmegyek lassan, mert nem erre számítottam. Nem arról szól a buli, mint amiről szólnia kéne." Ebbe nem is nagyon lehet belekötni, ez a születésnapi buli is sajnos ugyanolyan volt, mint a legtöbb nyilvános ócska celebparti, több volt az újságíró, mint a barát. Ahogy Melinda egyébként elmondta, Veronikát nem változtatta meg a műsor, ugyanolyan maradt, mint volt, de egy kicsit húzza magával ez a celeb dolog. "Úgy érzem, hogy őt nagyon nagyon szeretni kell és vigyázni rá" – mondta, aztán indult is a férjével.