Zenei karrierből gazdagodna Gigi

Bár mostanában mindenki azt találgatja, vállalt-e szexmunkát Gigi vagy sem, a villa hugicája mit sem törődik ezzel. Inkább zenei karrierjére koncentrál, s lelkesen látogatja az énekórákat. Tanára elégedett vele, és úgy gondolja, a villa egykori amazonjának van olyan jó hangja, mint Rihannának. Így nem elképzelhetetlen, hogy Gigi saját produkcióval is előrukkol, ahogy tette ezt korábban Béci és Zsófi is. Sokan nekifutottak már az előző szériákból is a zenélésnek, ám próbálkozásaik tiszavirág életűek voltak. Vajon Gigi meddig jut?
Gigi, azaz Rácz Ildikó, már tavaly is kacérkodott az énekléssel, és az első 150-be is bekerült az X-Faktor válogatásain. Akkor azonban nem jött össze neki, így testvérével együtt inkább bevonult a luxusbörtönbe. Gigi ott is megmutathatta énekesi tehetségét, és úgy látszik, a Kasza Tibitől kapott pozitív visszajelzés éppen elég volt ahhoz, hogy énekesként is kipróbálja magát. A villa házitündére most énektanárhoz jár, aki nagyon elégedett vele. Gigi ugyanis olyan jól halad, hogy a minap énektanára egy Rihanna sláger éneklésére kérte, amit könnyedén teljesített a barna szépség. Persze akadnak még, akik Gigihez hasonlóan szeretnének mindent kisajtolni a hirtelen jött népszerűségből. Itt van mindjárt a nagyszájú tesó, Béci, aki SP és Düki segítségével készítette el első számát és videoklippjét . Hogy mikor jön a lemez, azt egyelőre homály fedi. Ahogy azt is, mi a pontos célja az énekléssel Zsófinak. A szőke ciklon nemrég debütált, mint énekesnő, és eddigi egyetlen számának videoklippjét nagyszabású parti keretében mutatta be. Volt is mit ünnepelni, hiszen a Rágógumi című slágert bizonyára nagy meló lehetett összedobni. Az este folyamán Zsófi azt is elárulta, újabb sláger gyártásába kezd.
Hamar a süllyesztőben végezte Leonidasz Balatoni nyár című szerzeménye, akárcsak a korábbi villaszériák játékosainak zenei próbálkozásai is. De vajon ki lesz a soron következő exvillás dalospacsirta?