Való Világ 5 - hét éve nincs nője VV Attilának

Hiába tűnik úgy a képernyő előtt ülőknek, hogy Attila gyengéd érzelmeket táplál a szőke Kinga iránt. Az összeférhetetlen lakó ismerősei határozottan állítják, a fiú csak a nézőknek játszik. Attila a beköltözése óta minden erejével Kinga meghódítására törekszik. Már azt is bevallotta, hogy roppant féltékeny, ha más játékosokkal látja választottját. Úgy tűnik, a szemüveges fiú lelkét megérintette a cselszövő lány, ami nem is lenne csoda, mivel bevallása szerint hét éve hiányzik a szerelem az életéből. – Nincs azon semmi meglepő, hogy Kingára hajt, hiszen ő a legjobb csaj odabent – kezdte Grega Bernadett, Attila volt asszisztense. – Egy izraeli lányba volt utoljára szerelmes, aki nagyjából hat-hét évvel ezelőtt elhagyta és hazaköltözött. Az a nő annyira összetörte Attila szívét, hogy azóta is az igazit keresi. Bár az elmúlt években szinte ki sem mozdult a lakásából, burokban élte a napjait, azért néha próbált nyitni, és elhívott egy-egy lányt randizni. Ilyenkor megadta a módját a találkáknak, elegáns éttermekbe vitte a kiszemelteket, és nagyvonalúan bánt velük. Ezek a kapcsolatok azonban már az ismerkedés fázisában megfeneklettek. Ő rettentő szórakoztató, nagy tudású, ironikus és jó humorú férfi, akinek magasak az elvárásai. Rengeteget gyúrt otthon, csak az arcával nincs kibékülve – árulta el Bernadett, aki öt év közös munka során kiismerte annyira volt főnökét, hogy bátran véleményt formáljon Kinga iránti érzelmeiről.
– Nem hinném, hogy ennyi idő alatt beleszeretett volna. Szerintem kőkemény taktikáról van szó, és csak a játék része az egész – tette hozzá Bernadett, akihez hasonlóan vélekedik az összeférhetetlen villalakó legjobb barátja, Lala is.
- Attila játszani ment be, ezért nem kell mindent elhinni, amit látunk. Eddigi ismereteim szerint, nem cicababákra hajt, hanem inkább a természetes lányokra. Ismerem pár éve és ez alatt komoly kapcsolata valóban nem volt, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem fordultak meg nők az életében – mondta Lala.