Való Világ 5 - A szeretetéhség teszi tönkre VV Veronikát

Képes szerelmet vallani Cristofelnek, miközben a zakkant kubai már azon mesterkedik, hogyan cserkéssze be Esztert. Nem véletlenül mondta, hogy mindig rosszul választ párt, és folyton megalázzák! Annak idején Alekosznak sem kellett sokáig udvarolnia ahhoz, hogy ágyba vigye Veronikát. Épp így Cristofelnek sem kellett sokáig győzködnie a lányt, hogy beadja a derekát. Hiába próbálta játszani a megközelíthetetlen jégkirálynőt, végül csak nem tudott ellenállni a csábításnak. Pontosabban nem tudott ellenállni annak az illúziónak, hogy valaki őszintén szereti őt! Merthogy hiába a plasztik külső, hiába tűnik felszínesnek, Veronika nagyon is érzékeny, szeretetre éhes ember. Édesanyja szerint ebben nagy szerepe van az apjához fűződő viszonyának, ugyanis a férfi már a szülőszobában elhagyta Veronikát, mivel lánynak született, pedig ő fiút akart. Ugyan egyéves korában újra látni akarta, de úgy bánt a kislánnyal, hogy a bíróság visszavonta a láthatást. Ez egy életre rányomta a bélyegét a férfiakkal való kapcsolatára. Mindig olyan párt választ, aki nem törődik vele, csak kihasználja, pocskondiázza, és végül megalázza. VV Cristofel is jó úton halad efelé, hiszen ha VV Veronika megtudja, hogy Eszternek is csapja a szelet, egész biztos újra összeomlik!