VV5 - Seherezádé szakítást kapott születésnapjára

Elképesztő, de leginkább hajmeresztő ajándékkal rukkolt elő az RTL Klub a szenvedélyes Seherezádé számára. A Való Világ 5 szöszije megkapta élete legnagyobb születésnapi meglepetését. Claudi hangüzenete érkezett a villába, melyben szakított a lánnyal.
Seherezádé születésnapjára ébredhettek a villalakók. Egyre csak érkeztek az ajándékok, mely a többi lány számára már-már irigylésre méltó volt, de csak egy bizonyos pontig. Seherezádé és a többiek is sejtették, hogy valami készülőben van, ám ami ekkor következett, arra senki sem számított Az ünneplés drámai eseménybe torkollott. Sheri ajándéka Claudiótól is megérkezett. Itt jött a fekete leves. Claudió üzenetében szakított barátnőjével és közölte, hogy soha nem szeretné látni, de beszélni sem kíván vele. Seherezádé egyedül hallgatta végig az üzenetet, majd a visszatérő lakókkal közölte, hogy szingli lett. Attila persze közölte, hogy nem sokáig. Seherezádé ezután Gergővel és az alkohollal vigasztalódott, ami Kingának és Dyának egyáltalán nem tetszett és ezt alaposan ki is beszélték.
Közben Veronika és Cristofel szappanoperája is folytatódott, mely kettőjük eltávolodását eredményezte egy jelentéktelen játéknak köszönhetően, melyben a kubai szerelmet vallott Seherezádénak. A történetük a következő adásban folytatódik.